Egyesületünkről

1992-ben alakult az egyesület a helyi német néptáncegyüttes működtetésére. Az együttes sok-sok évig működött, szép sikereket elérve, azonban a csökkenő utánpótlás miatt kb. 2003-ban végleg feloszlott. Pár évig csak létezgetett a klub, működéséről azonban nem lehetett semmit tudni.

Hiányoztak a faluban a helyi programok, így 2007 őszén újjászerveződött a Klub. Új tagjai lettek az Egyesületnek, új vezetőséget választottak, új célokat, terveket, programokat terveztek meg. Így kerültem jómagam is a Klubba.

A geresdlaki sváb hagyományokat és kultúrát főleg a népviseletbe öltöztetett babákon keresztül próbáljuk megőrizni az utókor számára. Közel 60 babából álló kiállítást hoztunk létre, melyben helyet kapott a sokszínű ünnepi és a dolgos hétköznapok viselete is. A babákat egytől egyig a Német Klub idősebb asszonyainak egy kisebb csapata varrta héfőről hétfőre az összejöveteleiken.

A babakiállítás mellet együttműködünk a geresdlaki német nemzetiségi általános iskolával és a német nemzetiségi óvodával. Barkácsdélutánokat szervezünk nekik a karácsonyi ünnepek előtt. Immáron hagyománnyá vált, hogy ilyenkor mézeskalácsházikókat készítünk a gyerekekkel, melyekből az iskolai karácsonyi ünnepségen egy mézeskalács-falut alakítunk ki.

2010-ben napközis tábor szervezésével próbálkoztunk meg, melyen ezentúl rendszeresen, minden nyáron részt vehetnek az izgalmakra vágyó és az időt hasznosabban eltölteni kívánó gyerekek.

Együttműködünk a geresdlaki Német Kisebbségi Önkormányzattal is a nemzetiségi Tájház berendezésénél, vagy a svábbál és a szilveszteri buli megszervezésénél, lebonyolításánál.

Együttműködünk Geresdlak Község Önkormányzatával is, például a Geresdet és Lakot összekötő útszakasz, valamint a Kisgeresdhez bevezető útszakasz fásítása az általunk elnyert pályázat támogatásából valósult meg. Szintén pályázat segítségével padokat helyeztünk el Geresdlak közterületein, és egy filagóriát a laki játszótéren.

Az általunk szervezett programokról, tevékenységeinkről rendszeresen adunk tájékoztatást a geresdlak.hu oldalon.

Mindenkit várunk szeretettel rendezvényeinken!

 Mayerné Gál Alexandra

Geresdlak 2010